Az első emberek tüzet gyújtottak két darab fa segítségével, vagy egy fa és egy darab fa segítségével. Olyan hosszú ideig dörzsölték őket, amíg a felület el nem érte a megfelelő magas hőmérsékletet. Ezt követően trónt helyeztek erre a helyre, és fújással fellobbantották a tüzet. A haladást két kőből készült tűzkő feltalálása jelentette. Csak ezután jöttek a gyufák, vagy más néven gyújtószálak. Talán meglepődnénk, hogy milyen régi a gyújtószál. Egy i.sz. 950-ből származó könyv, amely a kínai dinasztiáról szól, említette az utcai lámpák gyújtására szolgáló eszközöket. Ez egy darab fa volt, melynek egyik végét kénnel vonták be. Ezt a végét a tűzbe tették, és azután önmagától meggyulladt. Ennek révén a fényt könnyedén lehetett terjeszteni a lámpák között. Ezek voltak az első gyújtószálak kezdeti lépései. Hogyan működik ma, és milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre?

A múlttól napjainkig

Az elkövetkező közel ezer év során a világ legjobb elméi arra törekedtek, hogy modernizálják a gyufát, hogy tűz nélkül is meggyulladjon. Ez sikerült 1848-ban a frankfurti kémiaprofesszornak, Rudolf Boettgernek. Azonban a találmány iránt nem volt érdeklődés Németországban, ezért eladta Svédországba. Az akkori gyufa alakjukat tekintve nem különbözött a maitól. Hosszú fa volt, amelynek végén gyúlékony keverék volt. Ez a keverék többnyire fehér foszfor vagy foszforszulfid volt. Ezzel a gyufával bármi kemény és durva felületen lehetett gyújtani, ami előnyös volt - kivéve a fehér foszfort. Mérgező hatása és a gyárakban dolgozók gyakori mérgezése miatt betiltották ezt a gyártást. A mai gyújtószálak gyúlékony keverékeként kálcium-klorát, antimon-szulfid, kén, festék és őrölt üveg találhatóak. Őrölt üveg? Igen, ez adja a felület szükséges durvaságát. A gyújtáshoz szükséges ellenirányú felület, amely a gyufásdoboz oldalán található gyújtópárna. Ez a gyújtópárna vörös foszforból, kötőanyagból és őrölt üvegből áll. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy erősen hozzáérünk a gyújtópárnához, és a találkozási ponton hőmérsékletet hoz létre 200 és 1000 Celsius fok között, ami elegendő a gyufakeverék meggyulladásához. Maga a fa parafinnal van átitatva, ami megkönnyíti az égést. Ideális segítő, ugye? De mi van akkor, ha a gyújtószálak benedvesednek?

A nedvesség kérdése megoldva

A gyújtószálak legnagyobb ellensége a nedvesség. Magának a fának nem okoz problémát, de ha a gyújtópárna vagy a gyújtószál vége nedvesedik, az gondot okoz. Talán ezért nem használják sokat a természetben való túléléshez. Hacsak nem vízálló tokban tartjuk őket, de ez sem megbízható. Szerencsére vannak olyan gyújtószálak, amelyekkel bármi durva felületen gyújthatunk. Például falra, kőre és így tovább. Ez egy kicsit visszatérés az eredeti gyújtószálakhoz, veszélyes foszfor nélkül. Ezáltal megszűnik a gyújtópárna jelenléte, és gond nélkül működhetünk. Feltéve, hogy maga a gyújtószál nem nedvesedik, vagy nincs erős szél. Az ilyen feltételeket valóban nem a gyújtószálaknak szánták, legalábbis nem a hagyományosaknak.

Szél és víz? Semmi probléma…

Ezekre a helyzetekre feltalálták az outdoor gyújtószálakat. A kis fejhez képest gyúlékony bevonattal rendelkezik a hossza ¾-én. Meggyújtva erős lángot kap, amelyet nem állíthat meg a szél. Ezek a gyújtószálak kiválóak a túlélés szempontjából. Olyan módon válasszuk meg őket, hogy kihasználhassuk azok potenciálját. Otthon a kandallóhoz elegendő a hagyományos gyújtószál, de a természetben biztosan továbbértékeljük a szélállókat. Mindenesetre nagyon biztonságos és hasznos elemről van szó. Gyújtás nélkül nem gyullad meg, ami biztonságot nyújt esés esetén, vagy magasabb hőmérsékletek mellett is.